Fárad vagyok már a gondolathoz,
Hogy Te nekem nyíltan és őszintén megmutatkozz,
Bemutatkozz, nevedet megjegyezni, perceket elfeledni,
Születésnapod, hogy el ne felejtsem, cetlikre mindenhol feljegyezni
Hogy melyik a kedvenc színed, illatod és hangod,
Hogy a rádión a hangot feltekerjem, ha a számodat hallod.
Ki a kedvenc költőd, és vasárnap miért nem mosogatsz
És hogy is hívják azt a színészt, akiért úgy odavagy?

Fáradt vagyok már az érzelemhez,
Hogy téged elmondani vagy százszor, hogy szeretlek.
„Nem szeretlek!” „Elfeledlek!” „Dühös vagyok!” „Hogy utállak!”
„Szeress, ahogy én szeretlek.” „Dögölj meg te hülye állat!”
Játszani, hogy minden rendben, társaságban kézen fogva
Moziban, vagy színházban, összebújva puszilkodva
Örök hűség, jóban, rosszban, gyűrű meg a papírmunka
Külön ágyban más nejével, egymást régen jól megunva.

Fáradt vagyok már a cselekvéshez,
Neked virágot venni, szétszórni, nézd, milyen szép lett.
Megmasszírozni hátad, ha egy őrült naptól fáradt,
Szeretkezni minden este, megvetni az ágyat.
Kicserélni a pólót, mert az fél számmal, de nagyobb
Ajándékot névnapodra, venni, hogy ha hagyod.
Tányérokat összetörni, egész éjjel veszekedni
Hogy majd egyszer kibékülünk, heteken át reménykedni.

Fáradt vagyok már, hogy belekezdjek,
Hogy szemedbe izgatón, sóvárgón belefeledkezzek,
neked Kedves, szerelmes szavakat füledbe duruzsolva
Várjam azt, hogy igen, te is úgy, meghatódva.
Látom könnyed kicsordulva, megnyitották a gátat,
Utat adva, medret ásva egy folyóból szerelmes éjszakának.
Fáradt vagyok már, hogy ismét csak csalódjak
A “barátok még lehetünk” szövegnek behódoljak