Álmaink rothadó világa

Rothadó alma felszínén bolyong az illattól eltévedt muslinca.

Boros pohárra vágyott, a mannára, mely életét megfűszerezi.

De neki is csak ez jutott, az illat, mely megtéveszti, mely olyan világba kényszeríti,

Hol csak az álmok maradtak, az íz, amire vágyott, de mind hiába keresi.

Mindenhol csak barna foltok, mocsarak és lyukak és az a förtelmes bűz.

Néha előbukkan egy hernyó; a világát félti és felfal Téged is.

A mocsok magába ránt, nincs menekvés.

Ha álmok útján lépkedsz, így végzed majd Te is.

Így bolyongunk mi is egy romlott világban. Keressük a tiszta érzéseket,

Hiszünk még álmokban, szeretetben, békességben, tisztaságban és barátságban.

De ha a felszín mögé nézünk, ha rátalálunk a féreg világára, nem marad más, csak

Gyűlölet, harag, csalódás és reménytelenség, megmártózunk csalfaságban és hazugságban.

Belülről rágja lelkünket a gonosz, és ha mégis van benned egy szikrányi kis szeretet;

őrizd meg, vigyázz rá nagyon!

Mindenkit szeretni nem lehet, de nyugtasd meg mégis a lelkedet.

A világ rohad belülről, s mi csak bolyongunk rajta,

Mint az illattól megrészegült, naiv kis muslinca.

Zalaegerszeg, 2004. január 21.