Tegnap a lélek azt mondta nekem, miután az eső esni kezdett;

Haza megyek most, vízbe fojtom magam, a magányban megmártózom egyet.

Ecetbe pácolt a rámzúduló víz, testem lezsírozom, s elrakom télire.

Néznek rám bután az uborkák, az anyja mindenit, hát sikerült a végire.

Hallgatom majd mélyhűtőládánk sötétben is mélabús -10 fokos zaját,

S ha zavaros csalamádé kollégám netán felforr, ellátom egy kis sóval a baját.

Nem zavar már, hogy a külvilágban esik a hó, vagy fúj a nyugati szél,

Az éléskamra szürke légterében savanyú, de legalább meleg a tél.

2000. okt. 9.